Tápiógyörgye nevû helység irányába vettük az utunkat Kovács Béla és Elek Zoltán kedves barátaimmal, hogy kipróbáljuk a bûn forrását, Melján barátom csõrlõjét. Kicsit késve érkeztünk, kb. fél háromkor kezdtük meg a csõrést. Még a gáton jöttünk, mikor Moczó Levit húzták. Õ mikor leszállt már mondta, hogy jó az idõ.

Elek Zolit húzták elõször, de õ kb. 450-en leoldott egy termikben, amit csak fél körön tudott fogni, majd elvesztette és leszállt. Ezután következtem én, és mivel nem vagyok járatos a csõrlõzésben, nem is igazán éreztem, hogy most a kötél húz, vagy termik emel, így inkább addig lógtam a kötélen, amíg az autó a csõrlõspálya végére nem ért, és ott oldottam le kb 730-on. Gyorsan sikerült egy 3-as leáramlást fognom, így robogtam a föld felé egész 500 méterig, ahol megláttam egy madarat mellettem tekerni, hát gondoltam õ biztos tudja a tutit, gyorsan becsatlakoztam hozzá. Persze letekert csúnyán, de legalább megmutatta a liftet, így lassú emelkedéssel és sodrással 1071m-en értem vissza a csõrlõspálya elejére. Mivel csak felettem volt felhõ a közelembe, gondoltam várok, míg nõ egy a közelembe, addig eltekerészek a felhõ alatt. Ekkor a felhõalap kb. 1300m-en volt és csak nagyon lassan kúszott felfelé.

Ekkor kezdték húzni Bélát, aki szintén túl korán leoldott, így hiába vártam, hátha jön, hát õ is leszállt. Nincs társ, nincs felhõ, valamit mégis ki kellene találni. Probáltam minden tudományomat összeszedni, végül úgy döntöttem, hogy az a felhõ felé veszem utam, amelyik árnyéka a legközelebb van hozzám. Ez valszeg baromság, de sebaj, terv nélkül nem tudok menni a vakvilágba ;-))) Szép volt a felhõ, sötét az alja, fodros a teteje, de a mocsok csak nem akart emelni, így jól leszopódtam a következõ faluba. Gondoltam egyet, és elkezdtem repülni a felhõ árnyéka és a napsütötte rész határán, hátha onnan jön majd el az anyag. Bejött a tervem, máris csavartam egy másfeles kettes liftet, ahonnét folyamatosan kiestem, majd 500m tekerés után (ekkor voltam kicsivel 800 felett) végleg elveszítettem. Innen neccesen kiadta volna a köv. falut, de inkább úgy döntöttem, visszamegyek ahonnét elkezdtem tekerni, hátha eljön onnét vmi újabb lift.Mákom volt, 2-3as emelést fogtam, amibõl szintén folyamatosan kiestem, de azért csak kitekertem felhõalapra. Ekkor már 1500 felett volt az alap. Csúsztam megint egyet, újabb felhõ alá, és hiába a stabil liftek, valahogy csak kiestem mindig. Ekkor ugrott be az a dolog, amit Óbudán ugyanígy megszívtam egyszer, hogy valamilyen számomra különös okból néha a termik nem gömb, hanem inkább egy egyeneshez hasonlít. Talán a szél fújja ilyenre, nem tudom, minden esetre mikor belementem az emelésbe, nem kezdtem körözni benne, hanem haladtam tovább egyenesen.Húsz másodperceket is haladtam elõre, mikor élesen visszafordultam, majd megint csúsztam elõre. Végre megvolt a módszer, így már gyorsan felszökkentem ismét.

Megláttam a távolban egy vitorlát amint egy felhõ alatt tekerészik, gondoltam egyet, és megiramodtam felé. Mint az késõbb kiderült Bauer János volt az, akivel integettünk egymásnak, majd tovább mentem 1727-rõl, ahol már kezdtek beúszni alám a felhõ foszlányai. Követtem egy ideig a tisza vonalát (márha azt a kanyargást annak lehet nevezni) hol egyik, hol másik partjára tévedtem. Ekkor 5 óra múlt, és láttam, hogy a felhõk már a szétesés és megszûnés határán vannak. Tudtam, hogy nincs sok a napból, és kinéztem magamnak egy nagyobb települést, hogy oda még talán el tudok csúszni. Fegyvernek felett kb. 200-on még egy 1-eskét csavargattam, bár láttam, hogy a köv. település messze van, azért én megpróbáltam továbbmenni, de Fegyvernek után van egy csatorna, amin egy híd megy át, és a hídon túl 2km-re szálltam le a 4-es út mellé, a várostól 3km-re. Begyalogoltam a Fegyverneki MOL kútra, ahová Béla és Elek értem jöttek, hogy visszavigyenek Budapestre.

Köszönettel tartozom nekik, hogy levittek, Melján Janinak, akié a csõrlõ volt, valamint Fenyvesi Antinak, aki a csõrlõt kezelte, borzasztó ügyes volt! Ezenkívül Bauer Janinak, és a madaraknak, akik festették nekem a termikeket.