Kirohantam a starthelyre, egybõl terítek (szerintem ez nektek ismerõs) háttérbõl hangok, hogy erõs a szél, de pont fasza volt. Miki terített elõre, egy másik srác várt még startra, de bekéreckedtem elé, és elindultam. Sima start, mivel a szél élénkecske volt, az volt a tervem, hogy elõrébb csúszok, aztán onnan tekerek majd ki, mert ha kiesek a liftbõl, lehet, hogy már nem érek vissza.

Ez csak nekem és Kis Istvánnak (kék Sky valami) jutott eszébe, Miki és a másik 10 pilóta egybõl tekert, be is szopták, jöhettek vissza elõre. én kb. a házunk vonalába egy 3-assal tekertem koppig, Miki alattam próbálkozott, majd a János hegynél valami erõs lifttel fel is ugrott mellém. István egyszer otthagyott, aztán látta, hogy lesüllyed, majd visszajött mellém, majd elõreigyekezett. Én tartottam magam a szokásos taktikámhoz, minden emelést fullra kitekertem, nem érdekelt, hogy volt már amikor a 0.4-et hajtottam. Mivel a szél sodort, simán lehetett tartani a légtérhatárokat, 1800-on értem az M1-M7 elágazáshoz.

Csak a felhõket néztem, mert Miki sokkal gyorsabb volt, és mindig nagyon elõre ment. M1-M7-tõl két kitekerés még, és ott voltam a Velencei tó északi partján, és mivel kicsit lejjebb szopódtam 1000 környékére, godoltam leszállok a cimborám étterméhez Gárdonyba. Nem mertem azonban átnyomni a tavat, így a másik irányba próbálkoztam, és itt megint kitekertem be a felhõbe. Itt sokat segített egy madár is, ugyanis tekerem a stabil másfelest, egyszercsak mellettem egy madár iszonyatosan elkezdett esni felfelé. Na gondoltam itt a professzor, mutatja a filmet, ráugrottam gyorsan én is, hát a madár egy 5-öset tekert. Pillanatok alatt felestem felhõalapra. István ekkor már eléggé lent volt, Fészkesfehérvár magasságában, de el is vesztettem õt. Mivel láttam, hogy õ ég ott befelé, gondoltam nem hagyom ott az én jó kis felhõmet, és azzal a felhõvel el is sodródtam Szfv. határáig, onnan nem volt mese, elindultam, és valóban elég tré volt az idõ arrafelé. az Auchan és a Videoton stadion között 20 percet tekertem egy 0.4-1 fél körön liftet, szóval egy örökkévalóság volt, mire felestünk megint felhõalapra. Onnan már láttam a Balatont, elmondhatatlanul király volt! Na gondoltam, az már nem lesz meg, szóval orientálódjak inkább az M7 vonalára, hogy könnyebben hazajussak. Két liftet kitekertünk még, de ekkor már 5 óra környéke volt, és minden lepkefingot tekerni kellett. Épphogy kiadta a Balcsi, Miki fogott még a part elõtt egy 3km-re valamit, amivel el tudott nullázni Sóstóig (volt egy 3-asa, de az a tóba vitte volna be) én mire odaértem már csak 0.2 volt félkörön, így ahogy belefordultam már süllyedtem is. Azért azzal szépen kinulláztam azaz kevés süllyedéssel elértem a balcsipartot, de a part mellett fák voltak, utána veteményes, utána egy út, azután egy szántóföld, rajta villanydrót, és mivel élénk volt a szél gondoltam a villanydrót másik oldalára (az úttól kb. 50m-re) szálltam le. Összecsomagoltam, ekkor hívott Vitos, hogy feltörték a verdát. :-(

Stoppal indultam el a Kenesei állomásra, de késõbb rájöttem, hogy az északi part gázos vonat szempontból, így visszastopoltam, és aki felvett, egybõl Bpestre hozott. Hát így történt, jó lett volna, ha kiadja a 100-as, de így is nagyon király volt.