Hungarian XC Open 2006

Régi jól bevált helyre tértünk vissza a 2006 évi utolsó rangsoroló versenyre. Ismert terep, gyönyörû hely, mi kellhet még? Hát pl. jó idõ...

Atessel, Bécivel, Burányi Lackóval laktunk együtt Renátánál, ami nem egy olcsó, de jó szállás. Sajnos az idõ nem fogadott minket kegyeibe, így az elsõ napot futballal és nem repüléssel töltöttük. A nap amúgy repülhetõ volt, de igen erõs volt a szél. A második nap sokkal rosszabbnak tûnt, így azon a napon sem volt repülés, csak lesiklottunk a hegytetõrõl, miután elment a brutál jégesõ.

A következõ napra kiírtak 34km-t, de full zárt felhõ volt, így csak egy nagy siklás lett belõle. Ekkor igen el volt kedvetlenedve a banda. Én Rácz Balival szálltam le Volarje elött, a többiek is pár km-en belül szétszórva, így érvénytelen lett a nap.

3 napi szar ido után úgy nézett ki, repülhetõ az idõ, csak a szél erõs. Átmentünk egy Lijak nevû startherlyre, ahol 500m szintkülönbség volt, hosszú gerinc, ideális a magunkfajta lejtõzõs gyíkoknak. Több napja tudta a szervezõbizottság, hogy ma valszeg oda megyunk, de a gps-eket csak reggel gyûjtötték be. Kiértunk a starthelyre ami 80km-re van Tolmintól, a gps-eket hátrahagyva, hogy ahogy feltöltik, hozzák. Valami úttorlaszra hivatkozva a megérkezésünktõl számítva 2 óra múlva érkeztek meg a gps-ek (kb. 2 órakor) Déltõl kettõig a hobbypiloták kockára repülték a fejüket, mi lincshangulatban várakoztunk a GPS-ekre. Közben érdeklõdtünk, hogy legalább a feladat megvan-e, hogy ahogy megjönnek a gps-ek, felírjuk a feladatot, azt toljuk. Azt mondták, persze, ehhez kepest amikor megjöttek, akkor ültek neki a feladatnak. Raadasul azt mondták, hogy erõs a szél, ezért nem megyünk, holott egy '98-as UP Vision is haladt elõre...

14:45-kor nyitott az ablak, 15:20-kor nyitott a startjel. Mivel késésben voltunk, ez a különbseg elég sok volt, így az egész mezony a startjelnél várakozott/tekert/lejtõzött vagy 20 percet. Nyitott a jel, full gázon zúztam. Elsõ forduló 3 km-re, utaná vissza 5 km. A masodik fordulónal 6iknak fordultam, viszont visszanezve a gerincre senki nem emelkedett. A kovetkezõ pont a leszalló volt, 2-kmre a gerinctõl emiatt nem mentem ki a kovetkezo pontra, hanem probáltam a gerincre visszamenni, hátha mire odaérek, beindul az idõ. (Nomeg Valic is oda tolta, gondoltam csak nem hibázza el :-)) ) Marha alacsonyan értem be, fel kellett lejtõznöm. Egymagasságba került az egész mezõny, és ismét egy helyre. Kitoltam a pontra, marha alacsonyan, majd megprobáltam visszaérni. Nagyon alacsonyan értem a gerincre, egy ket facsúcs felett 2m-re mentem el. Amig tudtam kitartottam, de az ido megállt, és visszamentem a leszállóba leszállni. >p>A többieknek majdnem pont ugyanez a storryja, csak volt aki nem ért már vissza a leszállóból a gerincre, hanem egybõl letette magát, van aki lassabban, de ugyanezt csinálta. A komplett mezõny ott szállt le, a nap mégis érvényes lett, mert 20% 15km felett repült. Én vmi 14.6-ot toltam. Ez fõkepp azért fájó, mert ha idõben feltöltik az új fordulópontokat, és délben tudunk menni, akkor egy marha jót tudtunk volna repulni. Maga a repüles remek volt, mégis mindenki nagyon-nagyon csalódott.

Másnap megint Lijakra mentünk. Szuperül nézett ki az idõ, kiirtak 47-kmt, kb 8 fordulóponttal. Sok lejtõzés után tudtunk csak kitekerni, de elég dobálós volt, mindenki össze-vissza lengedezett. A startjel nyitáskor az egész sivabu banda együtt volt, mindenki elindult a pont fele, de én okosan egy tekerõ bolyt választottam inkább és nem mentem velük. A brigád lecurrant a lejtõre vissza, én az ûrben tekertem, legnagyobb pofával, de a végén jól pofára estem :-) Az törtent ugyanis, hogy a nyitás után rögtön elkezdtek az ernyõk a leszálló felé menni. Nem értettem a filmet, de aztán ahogy elkezdték csukni a füleket vágtam, hogy lefújtak a napot. Akkor néztem körbe, és láttam meg, hogy tök közel hozzánk ordenátor esõ hullik. Akik lent currantottak, azok gyorsan le tudtak menekülni, a fentiek kesõbb, igy nem tudtam összepakolni az esõ elött. Termeszetesen a visszaszállító busz valahol fenetudjahol volt, igy kukából guberált kartondobozból hefteltünk tetõt a fejünk fölé.

Este a szervezõbizottság valami fergetegpartyt szervezett a kempingben, de mi Atessel a szomszéd faluba mentünk biliárdozni, ahol "féláron" játszottunk ;-))

Végre bejavult az idõ! Csütörtökön 55.6km-t irtak ki, amit ketten repültek meg: boldog, boldogtalan. Az egész völgy emelt, tekerni nem kellett (volna) a kerítés kolbászból volt, csak tolni kellett. A csapatunkbol sajna 3-an mégsem csinálták meg a feladatot. Misi Lackó mentõernyõt dobott a feladat elején, valszeg valami gáz van az ernyojevel (Kiderült, tényleg van). Ez eléggé megrázta a csapatot, ugyanis 3-an (Elek&Beci és én) tekertünk felette, és nem volt semmi infonk. Vegül kiderült, hogy szerencsésen fára esett, kutya baja, de Elek nem tudta rendezni a dolgot magában, és elment leszállni. Mi Bécivel Ates nyomába eredtünk, szépen beértuk, majd el is hagytuk. Sajna Ates volt a harmadik, aki nem volt célbaéro, azaz beért, csak a fordulópontokat 400m helyett 1km-re vette, holott csak az elsõ cilinder volt 1km-es. Az ernyõkülönbségekbõl adódóan Bécitõl is elszakadtam, es 20 perccel elötte jöttem be. A nap szenzációja mégis Burányi Lackó volt, akinek ez volt az elsõ célbaérése, Béci után kb 40 perccel. Az történt ugyanis, hogy egy fordulópont hiányzott neki, és a leszálló felett alacsonyan volt már, mikor Bélával üvöltve a rádióba visszazavartuk a hegyre, hogy azonnal lejtõzzön el a pontig meg vissza. Szerencsére elég hathatósan üvöltöttünk, így elindult a pontra, meg is csinálta, majd visszatolta a célba.

Az utlosó nap rettentõ rossz volt nekem. A starthelyen nagy frontstallal kezdõdött a repülésem ami a tegnapi Misi Laci mutatvány után jobban megérintett. Elég parásan, és marha lassan haladtam ezután, az idõ meg rázott és dobált engem, de nagyon. Ebben közrejátszhatott az is, hogy az ernyõt néztem nem a tájat, így még nehezebb volt az ernyõt kezelni. El kellett telnie vagy egy órának, mire rendeztem a gondolataimat. sajna utána az egész csapat majdnem ugyanott esett le, mi Burányi Lacival toltuk a legmesszebb, 44km-nyit a 71km-es feladatból.

A legfájóbb az, hogy Ákos Zsuzsival lejtõztünk egy erdõ feletti kis dombon, ahonnét elkezdtünk továbbsiklani, csakhogy én elötte másfelé is kikóstoltam, így alacsonyabban indultam, mint Zsú. Ennek az lett az eredménye, hogy õ az erdõ utáni domb tetejére ért be, ahonnét továbblejtõzve kitekert, és tolt még vagy 20km-t, én meg a domb oldalába érkeztem, és lerohadtam. Mega pech volt, nagyon-nagyon bosszús voltam emiatt.

Összesenjében amilyen rosszul indult az eleje, olyan jól fejezõdött be a vége repülés szempontjából. Volt egy fergeteges napunk, amiért érdemes volt kijönni. Valamint érdemes az ott készült fotókban gyönyörködni.