XC Open 2007

Az év utolsó rangsoroló versenyét Kobaridban rendezték. Nagyon sokat repültünk már azon a környéken, bár én eddig csak a Kobaláról startoltam, a Stol gerincrõl még sosem.

Úgy volt, hogy el sem megyek rá, nem bíztam a jó idõben valamint azt gondoltam, hogy annyira ismerem a helyet, hogy már nem lesz érdekes ott a repülés. Ez részben be is igazolódott, de mégis tudtam új trükköket tanulni és még mindig el tudok bénázni dolgokat. ;-)

Az utolsó pillanatban Szittó hívott, hogy több, mint 80-an neveztek és mindenképp érdemes lenne elmenni erre a versenyre. 80 fõ igen csábító, így az utolsó pillanatban mégis neveztem, és Elek Szotyival és Szabó Gyurival nekivágtunk Szlovéniának. Kovács Béci leszervezte a tuti szállást Kobarid központjában, szóval minden jól alakult.

Elsõ nap máris elkövettem egy türelmetlenségbõl adódó hibát. A feladat nagyjából annyi volt, hogy toljuk el a Kobala elõtti antennáig meg vissza Kobarid, utána ki a Liveki antennához és cél. A triviális útvonalat most nem írom le, látszik a tracklogból is. Sajnos a visszaúton elfogyott a türelmem, - látszik, hogy ritkán repülök - és a Kobaridi fordulópont elõtt PartiCsabival otthagytunk egy 0.2-t a felhõalap alatt egy százassal, mert már nem volt cérnánk tovább tekerni. Gondoltuk, innen beadhatja. Egy siklásból mentünk Kobaridba és át az antennához. Igen ám, de az antenna magasan van a hegy tetején, és 100m hijján nem tudtuk megcsinálni a fordulópontot és kikoppantunk a cél és az antenna között. Amikor az antennához értem, láttam, hogy kevés lesz a magasság, berongyoltam a fák közé, hogy minnél közelebb legyek a ponthoz, de amikor elrúgtam egy fa tetejét tudtam, hogy ennél közelebb már nem mehetek. Próbáltam lejtõzni, napsütötte részeken girhelni, de már nem adta semmi, így jól kikoppantam. Valószínû, ha rátekerem azt a százast, a pont meglett volna, de a cél akkor sem. Kovács Béci rátekerte, és õ sem tudta beverni a célba, pedig az õ ernyõje még jobban is siklik, mint az enyém. Minden esetre be kell szereznem egy Competinot, hogy lássam, beérek-e a pontra vagy sem, hamár ilyen türelmetlen vagyok. (Sárga Béci logja, én vagyok a piros)

A második nap nehézkesen alakult. A starthely full felhõben volt, így hosszas várakozás után legyalogoltunk a hegyen és a hegyoldalból startoltunk el. Nagyon meredek volt, alig tudtunk kiteríteni, ráadásul mindenféle növények gabalyodtak a zsinórzatunkba, szóval inkább abban reménykedtem, hogy nem töröm apró darabokra magam a startnál, minthogy mi lesz a feladat.

Az alacsony alap miatt a feladat úgy alakult, hogy Stol gerincen oda-vissza, aztán ki a semmibe, majd vissza. Béci indult elõször egy csapattal, de nem adott nekik semmit, a banda nagy része beégett. Rácz Bali viszont észrevett egy srácot a starthely elõtt kinn a francba tekerészni valami nulla semmit, és õ is odament. Mi Dénessel és Biondic-csal (Horvát kártya) szakértettünk, hogy vajon kiérünk-e arra a gyenge valamire, ami ráadásul marha messze is van, aztán arra jutottunk, hogy nem lesz jobb, próbáljuk meg. Hárman ráugrottunk, és egy félkörös, dobálós gyengével kitekertünk. Mire kitekertünk, beindult az idõ, és a starthelyen maradtak csak elindultak balra a hegygerincen, és végig tartotta õket. Ahogy a tracklogon is látszik, Eleket és Bécit nem tartotta meg a gerinc, (világoskék és lilás) míg engem (piros) mire visszaértem, már tartott végig. Elmentem a végéig, vissza, toltam a gázt neki, cikáztam az ernyõk között, igazi élmény volt. Átmentem az ugratóhegyre, ott próbálkoztam kicsit, de mivel nem adta, eltoltam az utolsó pontra, és a cél felé beégtem.

A tracklogon viszont a sötétkék repülés az érdekes: Ez Primoz tracklogja. Õ az alacsony alap ellenére is áttolta hátra a Polovnikra, onnan jött vissza, és ezzel pont nyert annyi magasságot, hogy betolja a célba. Persze, versenyernyõje van, persze helyi arc, de akkoris óriási ötlet volt.

A harmadik napi repülés volt messze a legjobb! Az egész feladaton együtt mentünk Bécivel, ráadásul Elek és Burányi/Kardos Pisti tandemmel is sikerült együtt mennünk egy ideig Tolminnál. A feladat klasszikus volt: Stol-Tolmin, vissza Dreznica, megint Tolmin (Kozlov rob talán) aztán a cél Kobarid, de elõtte még egy pont a Stol elõtt. Nem tudtuk, az minek kellett, de aztán kiderült :-( Az történt ugyanis, hogy Primoz írta ki a feladatokat, és minden nap berakott olyat, hogy aki nem ismeri a helyi trükköket, akkor az nem tudja megcsinálni a feladatot. Elsõ nap megszivatott sok embert a Liveki magas antennával. Második nap nagyon kirakta az utolsó pontot. Ezen a harmadik napon pedig az egész magyar élmezõny ugyanott rohadt le, ugyanis délutánra megindul a völgyszél a Stolnál Tolmin irányába, és így ott mindenki beleállt a földbe. Ha nincs az a pont, akkor sok mosolygós Magyar van a célban és látunk egy reális eredményt arról, hogy ki hogy ment. Így, mivel mindenki ugyanott koppant ki, mindegy volt, hogy hogyan mentél. Azt még tudni kell, hogy ez a Primoz gyerek világranglista elsõ 10-ben van. Nem hiszem, hogy nem tudott volna tisztességes versenyben nyerni! Nem kellett volna a helyi viszonyokkal bebiztosítania a gyõzelmét!

A tracklogon a világoskék vagyok én, Béci a barna. Repültünk 5 órát, és egymás mellé szálltunk le. Szenzációs volt, nagyon élveztem! Sajnos azonban az érdekes ismét Primoz fekete route-ja. Õ kicsit gyorsabban érte el a hegyet, és akkor még nem volt olyan ordas szembeszél. Hasznos lehet ezt megjegyezni a jövõre nézve.

A negyedik nap nagyon pechesen alakult a számomra. Könnyû feladat volt, el kellett menni Tolmin felé a gerincen, majd ott kellett hagyni a gerincet, és besiklani semmibe majd visszaérni a hegyre. Ez is természetesen a versenyernyõsöknek kedvez, ez is kicsit Primoz-os, de azért ez megcsinálható lett volna. Szokás szerint nem mertem bevállalni, hogy átugratok a Stol gerincrõl a Kobaridi kétpúpú hegyre, majd onnan tovább, hanem elmentem hátra a Polovnikra. A Stol végén tekertem ki, mert bár nem sokan tekertek a Kobaridi völgyben, de azért megadtam magamnak az esélyt, hogy hátha nem kell hátra menni. Többeknek sikerült átvágni, de nagyon bizonytalannak tûnt, ezért inkább körbementem. Itt történt az elsõ malõr, ugyanis a felhõalap alacsony volt, és én a felhõ mellé tekertem be, mikor Szegedi Mikivel találtam szemben magam, amint kiugrott a felhõbõl. Emiatt otthagytam a liftet, és elindultam át a Polovnikra. A Polovnik sarkánál, Dreznica felé van egy háromszög alakú letörés, ami nagyon jól adja, de sajna pont nem tudtam arra rásiklani. Mikinek sikerült, így egy stabil 5-össel kitekert, és ment is tovább. Én a Polovnik oldalában lejtõztem egy csomót, mire jött annyi buborék, hogy én is átcsússzak a háromszögre, ahonnét én is kitekertem egy erõs ötössel.

Miözben a völgyben lévõk nagyon küzdöttek az átjutáson, Mikivel (õ kb. 500m-el volt elõttem) alapon végig, Krn katlanon át beértünk mindenkit. A Mzli csúcsról tolta ki mindenki a pontra. Elõttem megcsinálták Mikiék, azok elõtt még páran. Odaértem felhõalapon a Mzli tetejére (közben cseréltem elemet a GPS-ben, mert lemerült...) kimentem a pontra, kaptam egy leáramlást, és pillanatok alatt a földön voltam. Kovács Béciék, akik utánam jöttek szépen kimentek és visszaértek. Onnan még currantottak kicsit a hegyoldalban, de betolták a célba. Roppant kellemetlen volt ezt a földrõl végignézni... A logon én vagyok a lila... :-(

A végeredmény úgy alakult, hogy széria 5-ik lettem 45 széria ernyõbõl. Az elõttem lévõ 4 pilóta DHV 2/3-assal volt, így DHV2-ben nem vert meg senki, amivel én teljesen elégedett vagyok. Nagyban hozzájárult a jó eredményhez, hogy az új Vega 2-m nem megy rosszul, (bár parkettán elsüllyed) és elég stabil, így elég tempósan tudtam haladni az ismerõs terepen. Összetettben 22-ik lettem a 73 pilótából és 8-ik az 51-fõs magyar csapatból. Minimal Distance Team-ünk (MDT) 6-ik lett a 14 csapatból.