Skynomad Open 2006

Tavaly elött sok magyar járt kint Sopotban a pre-PWC-n és annyira megtetszett a hely nekünk, hogy többek javaslatára ide szerveztük a 2006-os rangsoroló versenyek egyikét.

Kis csapatunk (Elek, Béci, MisiLaci, Losi és én) repülõvel érkezett Bulgáriába. Nekem a repülõn Losi Misi segítségével volt lehetõségem megnézni a pilótafülkébõl a felszállást. Nagyon érdekes ekkora vassal repülni, de én sokkal nyugisabbnak képzeltem. A pilótáknak rengeteg dolgot kell manuálisan tenniük repülés közben. Míg én a pilótafülkében voltam, züllött barátaim sebtiben berúgtak a business osztályon. A leszállásra Elek ment be a fülkébe, addigra már igen jó volt a csapaton belüli hangulat.

Megérkezésünkkor már várt minket Peter, aki elvitt minket Sopotba a szállodába. A megérkezésünk valami fergetegesre sikerült bár talán a botrányos szó jobban fedi a valóságot. Ezután belecsöppentünk a verseny megnyitójába, majd a többiek még a szomszéd városban található diszkót is meglátogatták. Én szerencsémre elszakadtam tõlük, és hazamentem aludni.

Másnap kezdõdött a verseny, de meg kell mondanom, a csapat nem volt csúcsformában. Az lett a vége, hogy mi Misi Lacival csak lecsúsztunk (én kétszer is hála a kábelliftnek) így már a verseny elsõ napján sikerült jelentõs hátrányba kerülnünk.

A második versenynapot lefújták, mivel esõre állt az idõ. Elmentünk tehát Banya-ba, ahol termálvizes medencében nyomtuk a focit. Délután visszatérve az idõ kijavult, így felmentünk, és Misi Lackóval helyben repkedtünk. Béci hõsként tolt egy 30km-es hurkot. Büszkék voltunk rá. (végre ;-) )

A harmadik versenynapon szabadtávot írtak ki. A kevés repülés miatt indiszponált voltam, és nem jól raktam össze az ernyõmet, aminek az lett a következménye, hogy a végén startoltam. Gyáva voltam, és nem mertem betekerni a rázós részekre, így másodszorra is sikerült Karlovo-t (6km-t) dobnom. Az egész brigád elrepült, és a legnagyobb meglepetésünkre és büszkeségünkre Elek Szotyi tolta el a legmesszebb, kb 56km-t. Balszerencsére azonban betelt a tracklogja, így felülírta a repülése elejét. Benullázott aznap, ahelyett, hogy az élen figyelt volna. Mi azért ittunk az egészségére, számunkra õ volt a nap hõse.

A negyedik napon végre tudtam rendezni kicsit a gondolataimat, és kezdtem jól érezni magam az ernyõm alatt. Hurok feladat volt, 94km. Könnyû nap volt, egyetlen egy buktatóval, amin sokan, köztük én is elvéreztem. A gerinc végén volt egy lefutó rész, ahonnan átütött a hátszél, és a hurokról visszafelé lenyomott a földre. A kis csapatunk 5 km-es körön belül szállt le. Sajnos azonban drámai dolog is történt. Misi Laci kapott egy nagy csukást, amit elhúzott negatívba (késõbb kiderült, hogy a nem megfelelõ heveder miatt volt érzékeny a kupolája) bepörgött, és két fullstall után tudta csak rendezni a helyzetét. Úgy beparrantott szegény, hogy onnan még evickélt egy keveset, aztán leszállt. Mi meg örültünk, hogy túlélte.

A hatodik napon bivaly erõs szél fogadott minket a starthelyen, így a 26km-es kiírt feladat helyett mindenki a szponzor LukOil leszállójába szállt le.

Az utolsó napot elfújták erõs szél miatt, így a három érvényes nap adta ki a végeredményt. A záróceremónián Godfrey az Ausztrál nagykártya azt mondta, ordas nagy repülés van kilátásban másnap, így a záróbulit gyorsan otthagytuk, és nagy reményekkel indultunk aludni.

Sajna az idõ nem volt olyan jó, amilyenre vágytunk, így nem mentünk el a Fekete tenger partjára, de így is fergetegeset repültünk. Misivel és Kreisszel indultunk el, de Misiben még benne volt a para, így gyorsan leszállt. Kreisz Tomival toltuk végig a megbeszélt feladatot, akivel csak a végén hagytuk el egymást. Nagyon a kezembe került az ernyõ, és remekül éreztem magam alatta az igencsak dobálós, fárasztó idõben. 2500m-ig is felmentünk, és gyönyörû dolgokat láttunk. Szuperjó repülés volt. Béci utánunk jött és õ többet teljesített a feladatból, de a cél elött kikoppant, így hosszú gyalogtúra várt rá. Elek nem volt jól, így õ aznap nem repült nagyot.

Amikor épp nem repültünk, kölönbözõ kajáldákban üldögéltünk, ugyanis kimondottan olcsó volt ott minden, és legalább ott történt valami. Továbbra is áll az a megállapítás, hogy sok szép lány van Sopotban, de jellemzõen 18 év alattiak és nem beszélnek angolul, így csak nézelõdtünk inkább. A repüléshez pedig annyit, hogy ha valaki ilyen keveset repül, mint én 2006-ban, annak szinte nem is érdemes versenyeznie. Rettentõ fontos itt a rutin, anélkül a szerencse sem tud megsegíteni.