2007 Serbian pre-European PG Open competition

Számomra mindig öröm új helyeket felfedezni, így kimondottan örültem, amikor a szakbizottság kijelölte ezt a versenyt. Szerbiában még sosem repültem, és a képek alapján kimondottan jó helynek tûnt.

A kalandok már az úton elkezdõdtek. Szokás szerint ennek az útnak is Tóth Atessel ketten vágtunk neki. A Belgrád és Nis közötti autópályán nem kellett az autót kivennem egyszer sem az 5-ik sebességi fokozatból, így a Nis-i autópálya fizetõkapujánál realizáltam, hogy a váltó elromlott, és csak a 3-as és 4-es fokozat mûködik. Hajnal 1 körül nem voltunk túl derülátóak, de kétségbe sem estünk! Felhívtam Vikit, mivel a Citroen Assistance száma nem mûködött, hogy próbálja elérni az Assistance-t. Eközben helyi erõk is a segítségünkre siettek, és kalandos kocsikázásoknak, éjszakai mûhelykinyitásoknak, a helyiek kedvességének és a "remek" szerb/horvát nyelvtudásunknak köszönhetõen osszekalapálták az autót, így eljutottunk a hegyi faluba, Sicevoba.

Elsõ nap a kedves rendezõ Mila segítségével sikerült felszállítást szereznünk a starthelyre. Azon a hegyen, ahonnét indították a versenyt 2 starthely van, egy nyugati, és egy déli. (Egy másik hegyen van még egy kisebb déli starthely) Felértünk a nyugatira, ahol pompás füves starthelyet és pont oda fújó szelet találtunk. Gyorsan mondták is a helyiek, hogy menjünk át egy másik starthelyre, amit mi nem értettünk igazán. Így átmentünk a déli starthelyre, amire természetesen oldalas volt a szél, és mivel jó lankás ott a terület, jó sok küzdés árán tudtunk csak elstartolni. Start után jobbra, a nyugati oldalra kellett átmenni, ahol egy sziklafal elõtt kellett kitekerni. Ates elõbb elstartolt, bele is hajolt egy jó liftbe, és felesett az ûrbe. Én és a helyi pilóták pedig a sziklás elõtt próbálkoztunk kevés sikerrel. Elmondhatatlanul rázott és dobált a hely, olyan szinten, hogy a helyi srácok szépen kikoptak mellõlem, mert késõbb azt mondták, annyira brutál volt, hogy elfogytak mentálisan. Én jól elszomorodtam, hogy pont egy ilyen helyet vállaltam be, ami rettentõ durva, és itt kell egy hétig az életemet kockáztatnom. Igen ám, de fél óra folyamatos küzdés után sikerült áttörnöm az 1600-1800m közötti szélnyírást, és felette kisimult az idõ. Stabil erõs lifttel emelkedtünk 2600-2700 méterig ahonnét gyönyörû volt a kilátás. Ekkor Atessel összefutottunk, és körberepültük a területet. Egy félreértés miatt aztán elváltunk, és különbözõ helyen szálltunk le, de mindketten nagyon jót repültünk. A nagy magasság miatt megbocsátottam a helynek.

Másnap megérkezett a csapat, igyekeztünk mindenkinek segíteni az elszállásolásban. Sajna a versenyre nem jöttek más országból túl sokan, így a mezõny fele magyar volt, szóval egy kis háziversenynek éreztük a pre-European versenyt. Elsõ nap megint a déli starthelyre mentünk. Oda-vissza-oda feladatot kaptunk a gerinc mentén. Lassan sikerült megint a kiemelkedés, de utána az ûrben játszódott a verseny. Jópáran a starthelynél estek ki, akik nem, azok viszont nagyot repültek. Nem mentem gyorsan, mivel nem is nagyon tudok a biztonságos ernyõmmel, inkább arra mentem, hogy beérjek. Egyszer beértem az élbolyt, de aztán megint eltûntek, így a harmadik kis bolyt vezetve értem be a 7-ik helyen. Nagyon elégedett voltam, csak 8 percet kaptam az elsõnek beérõ Rácz Balitól. Ami a nap szenzácóját illeti az az, hogy Kovács Béci barátom 2-iknak ért be!! Ilyen még nem volt, hogy a mi kis különítményünkbõl valaki ilyen jó helyen tolja be. Büszkék voltunk rá. Sajna Ates nem mert bevállalni hátrasodródós kitekeréseket, így helyben repült csak.

A második napon egy egyenes feladatot írtak ki Pirot városig, ami kb. 50km-re volt Sicevotól. Sajnos ezen a napon 8 perc is elég volt nekem ahhoz, hogy leszálljak. Start után szokás szerint elindultam jobbra a sziklákhoz, ahol Ates és Béci is próbálkozott. Kaptak egy buborékot, ami õket megemelte, engem meg a leáramlása lelökött a fal elõl. Mivel a starthely elõtt van egy plató, hiába startolunk 1000m-rõl, 200m-rel lejjebb már ott a talaj. Le is koppantam oda. Az a nap a szerencsétlenségek napja volt. Kezdõdött azzal, hogy a plató turbulens volt, és a platón található hatalmas nagy mezõ egyetlen tüskés és csipkebokros részére sikerült letennem az ernyõt. Kimakraméztam a zsínórokat, és elindultam gyalog felfelé. Láttam, hogy már nem érek oda ablakban (azaz már csak versenyen kívül tudok startolni), de gondoltam, legalább utánuk eredek, és repülök egy jót. 15 perc gyaloglás után jött egy autó, ami nem tudott felvenni, de az ernyõmet el tudta vinni. 45 percet gyalogoltam az alsó starthelyre, ahol kiderült, hogy ha az autó fel tudott volna hozni, még ablakban el tudok startolni, mert meghosszabbították az ablak nyitvatartását vagy egy órával. Könnyedén elstartoltam, kiemelkedtem 1600m-ig, ahol megint a szélnyírással küzdöttem amikor a GPS-em kiírta, hogy alacsony telepfeszültség, majd le is kapcsolt. Na mondom, ha az elején sikerült is volna kiemelkednem, ez a nap tuti nulla pontos lett volna, mert elõbb lemerült volna a GPS minthogy értékelhetõt tudtam volna repülni. Így leszálltam a falu focipályájára és itt lett vége a repülésemnek. Béci majdnem betolta a célba, de a célnál nagyon bezivatarosodott az idõ, és mindenki kockáztatva, félve érte el a célt. Én jól visszaestem, Béci viszont tartotta jó helyét az élen. Ates megint sokat repült idõben, de ugyanúgy, ahogy elsõ nap nem tudott átjutni a szélnyíráson és minimalt dobott.

Ezután következett 3 erõs szeles nap, így nem tudtuk repüléssel elfoglalni magunkat. Elmentünk Niska Bajna-ba a strandra, biliárdozni Nis-be kétszer, megnéztük a Nis mellett fekvõ Mediana-t, Nagy Konstantin szülõhelyét, akit akkoriban Niassusként ismertek valamint a koponyatornyot, amibe emberi fejeket falaztak (már csak a koponyák látszanak). Természetesen volt foci is, ahol a helyi erõk 4-3-ra legyõzték a magyar csapatot :-( Sokat segített ebben, hogy közvetlen vacsora után hívtak ki minket ;-))

Az utolsó napra lett a legjobb idõ, nagyot lehetett volna aznap repülni, de a Bulgár határ közelsége miatt egy törésponttal csak 62km-t írtak ki. Nagyon nehezen ment az elején a kitekerés, dobált rázott, nem tudtam átjutni a szélnyíráson, és kínkeservesen repültem 20km-t. Ott elértem egy hegytetõre, ahol közel és távol semmiféle leszálló nem volt, csak a végtelen erdõ. Ákos Zsú és Martinnal a 17 éves Macedón sráccal értünk el erre a helyre, ahol Zsú úgy döntött, eleget kockáztatta az életét eddig is ezen a napon, megpróbál a lefutó gerincen eltávolodni a kurzusirányból, és lesz ami lesz kiment a völgybe. Itt még próbálkozott, de aztán leszállt. Én tudtam, hogy ha elindulok kifelé én is, csak a leszállás és a feladat vége jöhet, viszont megúszhatom, hogy jól beessek a hatalmas erdõbe. Mivel azonban mégiscsak versenyen vagyok, nem ezt választottam, hanem azt, hogy a hegy csúcsa felé továbbindulok. Szerencsére Martin is így döntött, így ketten vágtunk neki a rettenetnek. A Jóisten meghallgatta fohászainkat, és egy jó erõs, de dobálós liftet küldött nekünk. Le sem mertem nézni, mert tudtam, ha ezt a liftet elvesztem, akkor bizony beesek a fák közé. Szerencsére ez a termik (lift - ugyanaz) jó erõs volt, és felestünk felhõalapra. Innen a szokásos forgatókönyv: csak tolni kellett a cél felé. Mivel erõs volt a szél, nem mertem kiindulni a gerincrõl a célba, hanem visszafordultam, és még rátekertem 3-400 métert. Ennek az lett a következménye, hog több, mint 1000m-en értem be, mivel az egész völgy tartott, és sikeresen magam elé engedtem így vagy 4 pilótát... :-((( Hatalmas bénaság volt, de jobb beérni 10-iknek, mint kikoppanni a cél elõtt párszáz méterrel. Mindenki hagyott biztonsági magasságot magának, de én a túlzás miatt jópár helyezést elbuktam. Nem volt jó érzésem ez a nap után, mivel az eleje szörnyû volt, a végén meg eltaktikáztam magam, viszont jó érzés volt az, hogy a 3 érvényes versenynapból 2-szer célbaértem. Sajna Béci és Ates nem tudott kikeveredni a táv elején a nehéz részen, így minimal distance-t dobtak.

Összességében nagyon kemény volt a hely, de jókat repültem, és fantasztikus érzés volt lenézni 3000m magasból. Végeredményben a 11-ik helyen végeztem Béci elõtt egy hellyel. Sok múlott itt a feladat elejétõl. Ha jól adta az eleje, minden jó volt, ha nem, akkor könnyû volt nullát dobni. Sajna Atesnak nem sikerült jól menni, de õ is élvezte a repülést. Hazafelé még készítettünk pár fotót Belgrádról, és a magyar határnál tekerõ vitorlázó repülõkrõl.