Ratitovec Open 2005

Az Eged kupa után ezt a versenyt jelölte ki a szakbizottság a következõ rangsoroló versenyünknek. Többen voltak itt már tavaly, és repültek is egy 104km-es feladatot, így nagy reményekkel indultunk ki a versenyre. A csapat lányai közül Vitos és Nóra is csatlakozott hozzánk, bár õk nem neveztek a versenyre (ami pl. Nóránál nem is meglepõ, hisz õ nem is repül;-) )

Vitossal nem a szokásos Graz - Klagenfurt útvonalon mentünk, hanem a Horvátokon keresztül Varazdin - Maribor irányba. Nem értünk oda lassabban, mint a Graz-iak, mivel ott útfelbontás volt, de ez biztos, hogy távolságban a legrövidebb volt. Mivel azonban ez nem a leggyorsabb, mégsem ezt az útvonalat javasolnám. Szuperjó szállást sikerült találnunk Zeleznikiben, ha valaki arra menne, tudom ajánlani: Gospod Miha Kemperle, Ostoki 3, jobb oldalt a Mercator és az uszoda után. Katerina: +38645146084. 20E volt egy fõre svédasztalos reggelivel.

Elsõ nap a Ratitovec-i starthelyre mentünk fel. Mondták, hogy gyaloglós, és hogy nem olyan könnyû, mint ahogy azt a Szlovének állították, de én konkrétan majd lefostam a bokám, mire felértem. A Vészhelyzet stábja várt már, 380-nal bikáztak be, hogy életbe maradjak. Eged kupára gyenge idõt gondoltam, ezért elötte lefogytam, de tudtam, hogy Szlovéniában erõsebb az idõ, így nyugodtan kajáltam, és jól felhíztam. Erre a gyalogtúrára viszont nem számítottam, így teljesen elkészülve értem fel a starthelyre. Azt mondták, rövid nap lesz a zivatarhajlam miatt, így egybõl a briefing után 5 perccel nyitott az ablak. Én még akkor mentem el felprogramozni a GPS-re a fordulópontokat, amiket a briefingen mondtak, és addig-addig vacakoltam, míg az ablakzárás elött 5 perccel sikerült elstartolnom.

Érdekes módon itt nem az elsõ, hanem a második fordulópont volt a marker, ami 11km-re volt, így mire kiindultam az elsõ pontra, az élboly már a második pontra (markerre) navigált. Éreztem, hogy nagy a lemaradás, de azért még biztonságos tempóban eveztem ki az elsõ pontra ami a starthelytõl jobbra volt kb. 5 km-re. mire visszaértem a starthelyre, összefutottam az élbollyal akik már a markertõl jöttek vissza ismét az elsõ pontra. Akkor éreztem, hogy itt nagyon le vagyok maradva, és elkezdtem tolni neki. Megcsináltam a markert 5 perccel a markerzárás elött, majd parketta gázon vissza az egyes pontra, ami egyben a harmadik fordulópont volt. A negyedik pont egy hegygerinc végében volt, ahonnét a markerre kellett visszamenni. Sajna azonban az idõ nem hogy túlfejlõdött volna zivatarrá, hanem begyengült, és a gerincen való hosszas lejtõzés után (Pereczes Zsolttal) kisiklottunk a pontra majd leszálltunk. Vegülis együtt szállt le oda a mezõny vége, így elsõ nap hiába repültem jót, eléggé a lista végén találtam magam sokadmagammal. Vitos 40 percet repült, és a hegy tövében lévõ templomhoz szállt le.

Másnap szerencsére átmentünk egy másik starthelyre, ahová nem kellett felgyalogolni, ugyanis Ates stoppolt egy kocsit, ami a starthelyig felvitt minket kettõnket. A többieket késõbb a felszállítóbusz hozta fel. Egy nagyobb gerinc választott el minket a Ratitoveci starthelytõl, a feladatot lényegében arrafelé írták ki, azaz haza kellett repülni. Sart után jobbra akartam menni, de pont szembetalálkoztam Forgó Katival és az ütközés elkerülése végett mégis inkább balra kanyarodtam. Csúsztunk kifelé a gerincen, és egy kis dobás megtréfált engem, ugyanis belefordultam, de olyan gyorsan kiestem belõle, hogy Kati alá értem vissza kb. 80 méterrel. A többiekkel együtt õ ki tudott tekerni, én meg csúnyán beégtem a lejtõre. Hiába volt magasan a starthely, volt elötte egy hosszú plató, így start után pár perccel máris kb. 150 méter magasan voltam a földhoz képest, azaz a platóhoz képest. Kis lejtõzés után elindultam kifelé, és 700 méter magasan a fennsíkon egy domboldalba szálltam le kb. 13 perc repülés után.

Még el sem kezdõdött a nap, én máris a földön voltam. Ekkor találkoztam Martina Bevk-kel és családjával, akik meghívtak egy törkölypálinkára, majd némi szakértés után az édesapjával együtt felvittek vissza a starthelyre. Ekkor láttam az órámon, hogy még nyitva az ablak, tehát akár újra is startolhatok és visszatérhetek a versenybe. Izgatottan rohantam ki a starthelyre, hogy pakoljak, de sajnos egy Lengyel pilóta leesett és a helikoptert várták, így nem engedtek el engem se elstartolni. Ez ráadásul azért is fájdalmas volt, mert Ates akkor még a hegy elött lejtõzgetett, majd ezután repülte élete legjobbját, 4 és fél órát, sõt, majdnem be is ért. Jó lett volna együtt menni, de az égiek nagyon nem akarták, hogy ezen a napon hosszabbat repüljek. Megfigyeltem, hogy valamiért a versenyeken a második nap nekem mindig a leggyengébb. Erre jobban oda kell figyelnem! A nap valamiért nagyon kevés pontot adott, így nem estem annyira vissza, mint ahogy azt gondoltam. Vitos és Nórával a Bled-i tóhoz mentek fürdeni, amit jól tett, mert itt igen necces leszállóhelyek voltak.

A harmadik napon ismerõs helyre mentünk, a Kravavecre. Itt ugyan még nem repültem, de közvetlen mellette van Ambroz ahol életem elsõ termikelése volt, sõt, az elsõ fordulópont a Krska Gora elött volt, ahol szintén repültem. Itt a link errõl a repülésrõl, képekben. Hatalmas nagy starthely volt, és valaki készített egy videót amint elstartol a mezõny. Innen lehet letölteni (5.52MB). A menõ versenyernyõsök egybõl áttolták a Kokra völgyet, mi tekerésztünk kicsit, mielött nekivágtunk volna, így jól lemaradtunk. Oda-vissza feladat volt, lényeg az, hogy visszafelé, meg a cél felé szembeszél volt, és mivel nem is tekerek túl jól, meg a szél is lassított, 3 perccel a feladat zárása után értem be, így csak addig adták a pontot, amíg a feladat tartott. 15:15-kor volt a zárás, én akkor 300m-re voltam a céltól. Ettõl függetlenül szuperjó repülés volt, kimondottan élveztem. Végre voltak erõsebb liftek, kis dobálás, kis izgalom, ahogy azt Szlovéniától elvárja az ember. Vitoska nagyon ügyes volt, egy órát repült, és õ is a célban szállt le. Büszkék vagyunk még Losi Misire is, aki elsõként tolta be a célba Boomerang 3-as versenyernyõjével, maga mögé utasítva a nagykártyákat, mint Martin Orlik vagy a Valic fivérek.

Negyedik nap megint a Ratitovecre kellett felmászni. Voltak olyanok, akik emiatt haza is mentek, nem akartak mégegyszer felkutyagolni arra a starthelyre. Ates megnézte, 600m szintkülönbséget másztunk meg! Természetesen megint majd meghaltam, mire felértem. Késett a feladat indítása, mert eléggé be volt borulva az ég. Végül egy nagyon rövid, 22km-es feladatot írtak ki, de a mezõny nagy része - velem együtt - lerohadt a második fordulópontnál, kb. 7km-t repülve, így minimal distance-t kaptunk, azaz mindenki a minimumpontot. Volt aki azért beért, de nagyon rosszul fizetett a nap, így az az eredmény már nem sokat befolyásolt a végeredményen.

Ritka az olyan verseny, ahol minden nap ki tudnak írni feladatot, így különösen tudtunk örülni annak, hogy 4 napból 4-en lehetett repülni. Gyönyörû helyeken repültünk, de túl sok volt a mászás, így nem hiszem, hogy visszatérek ide, Ratitovecbe. Az ilyen versenyeken jól kijön az, hogy mennyit számít, hogy versenyernyõd, vagy széria ernyõd van. Mi a széria ernyõinkkel csak figyeltük, hogy mennek a versenyernyõsök. Ez a verseny a jó pilótákra volt kihegyezve, nem a magunkfajta kutyaütõkre. De a lényeg mégis az, hogy mindenki jól érezte magát, jókat repült, és végülis mi ezért csináljuk ezt a sportot, és nem azért, hogy mindenáron elsõk legyünk.