2007 Június 9-én egy szép szombati napon Szegedi Miki meghozta az Axispara Vegámat. Jó nyugis cucc, nem mozog, nem idegeskedik, nagyon DHV 1/2-es hangulatú. Rengeteget fotóztam repülésnél, szóval gondolhatjátok, hogy mennyire relax volt a táv.
 

Trimmen 38-at mentem, fél gyorsítón 50-et, parkettán 62-t mentem vele (gyenge szél volt, szóval kb 1-2km-t vehetünk le belõle reálisan) de akkor már elsüllyedt nagyon. Végsiklásnál jó lehet, de a félgyorsító az õ világa.

Misi Laci rejtélyes elmélete a termikdetektoros ernyõrõl beigazolódott. Ez az elsõ ernyõm, ami hozza azt, amit 2007-ben várunk az ernyõktõl, azaz hogy megkeresse a termiket, és bemenjen a magjába, hogy nekünk csak forogni kelljen. Mindig azt hittem, hogy nekem kell megtanulnom tekerni, de jobb, ha az ernyõ mutatja a tutit, neked meg csak a minimumot kell hozzá tenned a produkcióhoz. Akárhányszor ugyanis be akartam segíteni az ernyõnek a tekerésbe, csak elcsesztem. Felengedtem a féket, az ernyõ oda fordult ahová kell, és irány a termikmag. Hát MisiLaci így tényleg könnyû távot repülni…

Az ernyõ amúgy nem annyira csúnya, mint képeken látszik, a zsák viszont nem annyira májer, kevés a zseb. A teljesítmény meg úgyis a versenyen jön majd ki, szóval azt majd meglátjuk. Ha agyonver mindenki, akkor gyér, ha nem akkor a legnyugisabb távrepülõ ernyõ.

Maga a repülés: Klasszikus Óbuda, remek idõ, mindenki vár a starthelyen. Bepofátlankodás, azonnal start, start után 1 perccel már a termikbe, nézelõdés fotózás, máris plafon. Innen… elindultam, mivel egy másik kolléga még magasabban volt, és letoltam Gyúróig, ahol a horizont aerosok vitorlázó reptere van. Sajna Martonvásár felett már nem volt felhõ, így nem kockáztattam meg, hogy oda megyek, és onnan Gárdony, hanem inkább visszafordultam, mert láttam, hogy mögöttem még jó az idõ. Toltam is vissza lelkesen, csakhogy az arcom elõtt elkezdett szakadni az esõ. Gondoltam egy nagyot, és elindultam a Pilis irányába, hogy majd jól kikerülöm a zivatart, és hátulról támadom be Óbudát. Amint a képen is látható, Sóskútról Zsámbék felé vettem az irányt, de mire odaértem, ott is elkezdett szakadni az esõ. Gyenge vagyok, és nem mertem két zivatar között beosonni, így kinéztem a közlekedés szempontjából legideálisabbnak tûnõ Biatorbágyot, és khm... 1350-rõl a másfeles liftet otthagytam, és leszálltam a Biatorbágyi vonatállomásra. 10 perc séta, 15 perc várakozás, és a vonat máris hozott be a Délibe. Nagy szopás volt ez a zivatar, mert simán visszaértem volna, ami látszik is a track hosszából.