Eged Kupa 2008

A 2007-es nagy Eged kupáról lemaradtam, amikor 100km feletti feladatot írtak ki. Idén sajnos az Eged nem adta olyan jól, mint 2007-ben.

Kis családommal vágtam neki az útnak és Eger belvárosában sikerült egy kellemes szállást találnunk. Közel volt mindenhez, így ha lesz lehetőség, valószínűleg ide még visszamegyünk. A szokásos csapat volt lent és szokásos programokba csöppentünk. (Mirador/Szalók) Maga a verseny érvénytelen lett, mivel csak 1 érvényes napot tudtunk összehozni. Nem volt jó az idő, de azért mi minden nap felmentünk és reménykedtünk. Sajnos én az efféle várakozást roppant rosszul viselem, főleg úgy, ha ott a család és lehetne más programot szervezni.

Az az egy érvényes nap viszont kimondottan izgalmas volt. A déli és a délnyugati starthely közé fújt be a szél, pontosabban délről fordult be a nyugati irányba. Startnál - mivel lusták vagyunk gyalogolni - inkább a kényelmes déli starthelyről indultunk, minthogy átgyalogoltunk volna a rosszabb délnyugati starthelyre, így kicsit dobálósan de azért átvergődtünk a dny-i lejtőre.

A válogatott startolhatott először, utána jöttek a tapasztaltabb pilóták, és némi lejtőzés után már jött is a lift, amivel az egész boly eltekert. Kivéve én... Történt ugyanis, hogy balos nap volt, azaz balra kellett megkezdeni a tekerést a starthelynél, de a lift úgy adta, hogy jobbra fordult a brigád. Mire észbe kaptam, már le is maradtam (na nem a szabálytalan tekerésre fogom, egyszerűen lassan kapcsoltam) és rászorultam a lejtőre.

Ezután egy 30-40 perces halál unalmas lejtőzés következett, ahol Elek Zolival jellemzően a lejtő tetején ülve felváltva próbálgattunk kikóstolgatni, hátha eljön valami, amivel el tudnánk tekerni. A hosszú lejtőzés után viszont Szalai Józsinak adta a lift, a hegytől a reptér irányába kint fogott egy jó termiket, amit elkezdett csavarni, és mivel nem voltam messze, fullgázon odarongyoltam és én is meg tudtam fogni. Kitekertünk, de neki volt némi előnye, Elek viszont ottmaradt. Egy siklásból Cserépfaluig tudunk elcsúszni. Ott Józsi ráment a hegyre én viszont megláttam Varga Dénest (aki az első bollyal ment el) egy kis dombról kitekerni. Mivel az biztosabbnak tűnt, odaszáguldottam.

Ekkor jött a nagy meglepetés, Dénes azt a 40 percet, amit mi a lejtőn töltöttük ezen a kis dombon lejtőzve töltötte. Jött egy pöff, fordult kettőt, aztán megint vissza. Későn kapcsoltam, és nem tudtam jobban bejárni a területet, hanem rászorultam ugyanarra a dombra, ahová Dénes. Ezt a dombot kb úgy kell elképzelni, hogy éppen hogy csak kilátszik a földből, de legalább meredek, és az élénk szél megtartott minket. Nagyjából kétszer ha rossz helyen fordulunk, már leér a lábunk így igencsak koncentrálni kellett, hogy mit csinálunk. Addig nem volt gond, hogy a lejtő megtartson, de ugye mi tovább akartunk menni, így ott kellett hagyni ezt a kis bütyköt, és termiket kellett keresni, majd ha nem volt semmi, visszalejtőzni. Ráadásul az ég bezárult, és nem sütött a nap.

Újabb végtelennek tűnő lejtőzés kezdődött, melyhez kb. 10 perc múlva Elek Zoli is becsatlakozott. Lényegében emelkedtünk a dombocska egyik oldalán 15 métert, kisiklottunk a másik oldalán és elvesztettük a 15 méterünket majd vissza. Igencsak idegörlő volt, de nem tudtunk mást tenni. Egy pillanatra kisütött a nap, Dénes nyert egy 40m-t hozzán képest, így egy pici bukkanóval hátrébb tudott lejtőzni. Akkor megint elment a nap, újabb végtelen percek teltek el, aztán végre ismét kisütött, de mostmár egy nagyobb foltban. Elek fogta meg a liftet, én közvetlen utána. Félig-meddig termik volt, semmi stabilitás, semmi erő, de úgy húztam magam vele felfelé, ahogy csak tudtam. Elek valahogy kiesett belőle, még próbálkozott kicsit, de aztán leszállt a kis dombunk mögé. Dénes bejött fölém, és együtt szépen komótosan, küzdősen kitekertünk felhőalapig.

Szalai Józsi ekkorra már szintén a földön volt, mást meg nem láttunk, így Dénessel megindultunk. Két termik után elértünk a fordulóponthoz és okosan egymást segítve megcsináltuk a pontot. Innen már lényegében vonalba volt az utolsó pont és a cél, ezért Dénes kockáztatva nekivágott direktbe a pontnak.

4 esélyt latolgattam végig:
- Dénessel egyenesen át és sikerül: Gyorsan bent vagyunk a célban, de az idő gyengének tűnt ehhez
- Dénessel egyenesen át, és nem sikerül: Ezt az alternatívát kiejtettem :-)
- A Bükkön-bányán át, és sikerül: Lassabban csinálom meg, de nagy valószínűséggel sikerülni fog (az időm már úgyis elment a sok kisdombi lejtőzéssel)
- A Bükkön-bányán át, és nem sikerül: Beesek a fák közé és egy nap, míg kimentenek... Nem nagyon jó :-)

Bízva a szerencsémben és a biztosabb bejutásban átvágtam a bányán, jött is ott a lift, így szép magasan karcoltam át, és máris fordultam ki az utolsó pontra Miskolcnál. Sajnos Dénesnek nem sikerült az átvágás, jól láttam, hogy nem olyan jó ez az idő, így a pontot ugyan elérte, de ott ki is koppant. Ezután viszont megint bejavult az idő, és egy kényelmesen lassú tempóba (akkor már nem tudtam felvenni a versenyritmust, csak a beérésre koncentráltam) jó marha magasan bevertem a célba.

Az első boly szinte teljes egészében ott volt, magabiztos sörszagot árasztva üvöltöttek a célban, mint a sakálok. :-) Visszafelé Rácz Bali segített, hogy én se haljak szomjan és utolsó beérőként koccinthassak a többiekkel. Ezután amúgy bejavult az idő, és Szegedi Airmax Mikiék nagy csapattal még eljutottak oda, ahol Dénes kiesett, de más már nem ért be.

Ezután már nem volt érvényes nap, így az érvénytelen versenyen 10-ik lettem. A versenyt amúgy Amádé nyerte (vagy az SR7 nyerte neki? :-) ) második PartiCsabi lett és a jó Mario barátom lett a harmadik. Szegény Kovács Béci ugyan szintén beért előttem, de elnavigált egy pontot, így mögöttem végzett a 19-ik helyen. Elek 40-ik lett.

(Köszönet a fotókért Prukner Péternek)

 


 Results/Végeredmény