View from the Takeoff

Dutch Open - Slovenia 2004

A siklóernyős szakbizottság a második rangsoroló versenynek a szokásosnak mondható Dutch Open-t jelölte ki Szlovéniában, Tolminban. A verseny Július 24-től 31-ig tartott.

A helyet már eléggé ismerte a magyar csapat, hisz sokat repültünk már itt. Nekem mondjuk csak a 3-ik alkalom volt, hogy itt járok, de mivel a tavalyi versenyen is itt voltam, nagyjából ki tudtam találni, hogy hogy lehet az adott feladatot megrepülni.

Első nap egy 41,3-as feladatot írtak ki, de ahelyett, hogy elmentek volna a felhők, inkább összezáródtak, és aki épp ahol volt, onnan végsiklott egyet. Én nem igazán siettem, így 18km-t repültem aznap, és a középmezőnybe kerültem ezzel az eredménnyel. A napot amúgy - természetesen - Nikolay Shorokov nyerte, aki tavaly is első lett a Dutch Openen. Sajna megint nem figyeltem, hogyan árnyékosodik, és amikor beárnyékosodott, maradtam még lejtőzni, hátha kisüt a nap, de erre sansz nem volt, így vesztettem vagy 300 métert, ami kb. 2km és kb. 10 hely bukás. 48-ik lettem aznap.

Második nap nagyon jól sikerült az időzítés, pont felhőalapon értem oda a cilinder nyitáskor, csak én ostoba azt hittem valamilyen rejtélyes okból, hogy exiting cilinder van, azaz bent kell hogy legyen a cilinderen belül egy pont, de pont hogy kint kellett volna. Nagyon jól mentem aznap, meg is csináltam a 62,9km-es feladatot, de mivel elrontottam a startot, nullázták a napom, azaz 81-ik lettem, mert a minimum pontot kaptam. Nem egyedül voltam így, én 8mp-el néztem el az időt de pl. Losi Misi 1mp-el. Nagyon bánkódtunk. Visszaestem nagyon :-( Mostmár legalább erre is különösen figyelek.

Harmadik nap 60,5km volt a feladat, a Polovniki gerinc végén lévő fordulóponttal, amitől előre aggódtam. Tavaly nagyon megdobált az a hely, életemben nem féltem annyira, mint akkor ott. Most óvatosabb és okosabb voltam, nem tekertem fel a gerinc tetejére, hanem a közepén szépen végigdelfineztem, azaz amikor volt emelés akkor húztam a féket, hogy minél tovább az emelésben maradjak, de nem tekertem benne, hanem átbuktam csak rajta, és haladtam tovább. Az a boly akikkel jöttem addigra értek fel a gerinc tetejére, mikorra én már megcsináltam a fordulópontot és jöttem vissza. Nevettem magamban, hogy milyen ügyes voltam, csak megint elfelejtettem nézni az eget, és nem vettem észre, hogy megint felhősödik. A gerinc közepénél ki kellett volna tekernem, de én arra számítottam, hogy majd jön a végén is erős lift így továbbmentem. Nagy hiba volt, bejött a felhő, nem jött az erős lift a gerinc végén, így a fennsíkra kicsúszva Szegedi Miki alá értem be egy gyenge liftbe, amit elfogyásáig tekertem, majd Vértes Balival Kobaridnál tekerésztünk valami lepkefingot és amikor az is elmúlt, elindultunk ki a fordulópontra. Én elöbb láttam be, hogy itt a vége, nem girheskedtem a hegy oldalába, hanem kimentem a pontra, így egy 100m-rel, de megvertem a Balit. Itt azonban a pontozás olyan volt, hogy plusz pontot kaptál azért, ha sokat mész elöl, így végül Bali kapott több pontot. Nagyon elégedett voltam amúgy az aznapi repülésemmel, nagyon gyenge időben sikerült jót repülnöm, amikor a többiek már az elején kiestek. 25-ik lettem aznap, 40,7km-rel.

Negyedik és egyben utolsó napon természetesen egy rövid és gyors feladatot írtak ki, hogy gyors legyen a visszaszállítás, és mielöbb meglegyen a végeredmény és záróceremónia. 49,5km volt a cél, magamhoz képest igyekeztem gyorsan repülni, 2ó25p alatt toltam be a célba, de ezzel csak 38-ik lettem. Végülis inkább érjek be biztosan, minthogy kikoppanjak gyorsan ;-) Itt szeretnék gratulálni Kovács Béci barátomnak aki ezen a napon ért be először célba valamint Tóth Ates barátomnak, akinek csak az ernyőjén múlt, hogy nem adta ki a végsiklás a célba. Sajnos Elek Zoli barátomnak nekiütközött egy külföldi pilóta, az ernyője is elszakadt, így neki le kellett szállnia.

Összesítésben 49-ik lettem, és ha nem bénáztam volna el azt a 8mp-et, akkor akár az első 30-ban is bent lehettem volna. De ha nagymamámnak kereke lett volna, akkor ő rohant volna be a Baumgartner kereskedésbe ;-)


Results/Végeredmény

Official homepage/A verseny hivatalos honlapja