Dutch Open - Slovenia

A Holland nemzeti bajnoksággal közösen tartottuk a magyar nemzeti második fordulóját kint Tolminban. Mint minden versenyen itt is nagyon sokat tanultam.

A legfontosabb, ami kikristályosodott elöttem az az, hogy a mentális felkészültség az egyik kulcsa egy ilyen versenynek. Ki kell, hogy pihenje magát az ember egy versenynap elött, különben nem tud eléggé koncentrálni, és nehezebben viseli, ha dobálós az idõ. Ha minden liftet 200m-rel kevesebbig tekerek, mint ameddig tényleg szükséges lenne, mondván, hogy nagyon dobálós itt, és majd a másik jobb lesz, könnyen oda vezet, hogy idõ elött kikoppanok. Alpesi, magas hegyi viszonyok között pedig gyakran kemény az idõ.

A második dolog amit megfigyeltem, a beülõhöz kapcsolódik. Ha az ember versenyezni szeretne, úgy kell a beülõt beállítani/kiválasztani, hogy hosszú ideig tudja nyomni a gyorsítót. Egy versenyen gyakori a szembeszeles szakasz, és ha máshol nem, ott biztos nyomni kell, ami igen fárasztó egy rosszul beállított beülõnél.

A harmadik pedig a liftek tekerése. Nem jó taktika az, hogy csak a lift erejére figyelek, a szél erõsségét is kell nézni, ugyanis egy 0.4-es liftel többet bukok, ha erõs a szél, mintha otthagyom, és egy erõsebbet keresek. Egy lefutó gerinc két oldalán is jött el lift, és én nem csúsztam tovább a szélfújta oldalra, hanem a túloldalon kezdtem tekerni, és mikor láttam, hogy a másik jobb lift, és elindultam oda, nem értem be olyan magasan, mint ahogy eredetileg voltam, így hiába nyertem magasságot, valójában veszítettem.

Negyedik dologként meg kell említenem az idõzítést. Ha valaki nyerni akar, ablaknyitáskor kell elindulnia és tekeregnie kell a startjelet várva, ugyanis ezért plussz pontot kap. Én egyenlõre arra fókuszáltam, hogy beérjek, így nem ezt a taktikát követtem (hibásan). Az idõzítéshez tartozik, hogy nagyon fontos pontosan megjegyezni az összes idõpontot. Békei Tom ablakzárás után indult, Képes Petivel pedig a pylont csúsztuk le - én 6 másodperccel, Képes Peti másfél perccel - amivel én a 22-ik hely helyett 77-ik lettem az egyik versenynap.

A GPS-es navigálást is továbbfejlesztettük. Sajnos a Legend-nél nem mûködik a route funkció úgy, ahogy azt értelmes ember gondolná, ugyanis a Legend nem sorrendbe adja az elérendõ pontokat. Elsõ nap emiatt a route-ban választottam ki a pontokat, és oda GOTO-ztam, de ez nagyon sok gomb lenyomását igényli. Sokkal jobb módszer a fordulópontok Kedvencek-ben való eltárolása, így lényegesen kevesebb gombnyomással tudunk navigálni, és a térkép helyett a kompasz teljesen alkalmas arra, hogy megtaláljuk a pontot.

Amúgy a verseny izgalmas volt, sokat paráztam a rázós idõ miatt, de egyik nap repültem 5ó17p-t ami igen szép, a szállásunk és a társaság igazán elsõ osztályú volt, szóval egy élménnyel gazdagodtam. A verseny 105 résztvevõje közül a 79-ik lettem, a magyar mezõny 37 pilótája közül pedig 26-ik. Az eredményre mondhatjuk, hogy pocsék, de jelenleg ennyit tudok.

Ezen a versenyen repültem utoljára Ozone Octane ernyõmmel, a következõ idényt (és ami ebbõl még hátra van) Gradient Aspennel fogom repülni. Maradok a DHV-2-es kategóriánál, hisz az eredményeimen nem javítana egy 2-3as ernyõ. Jelenleg a szûk keresztmetszet én vagyok. ;-)

A verseny minden örömét felajánlom édesapámnak, Kozák Antalnak, aki a versenyrõl hazaérkezésem után Augusztus 13-án elhunyt. Nyugodjék békében és az örök világosság fényeskedjék neki.