Ivanec Open 2005

Immáron 3-ik alkalommal látogattuk meg kedves Horvát barátainkat Ivanecben, hogy részt vegyünk az Ivanec Open 2005 nevû versenyen. Elsõ alkalommal 3-an voltunk lent mi, Magyarok. Tavaly a rangsoroló miatt már jó sokan voltunk, és mivel többeknek megtetszett a hely, idén 12 pilóta látogatott ide vissza.

Este 11-re érkeztünk meg Attessel Breza-ba, ami valójában egy kávézó egy nagy parkolóval, és fogalmunk sincs, miért hívják így, ugyanis a kávézónak nem ez a neve. Itt futottunk össze Marioval majd ide érkezett meg az Elek Partizer kettõs is. Kiderült, hogy Dobrobá (mindenre azt mondja: Dobro) weekend házába nem tudtunk idén menni, így a második faluban, Lepoglavában szálltunk meg Mario feleségének régi kégliében.

Szerdán, azaz az elsõ feladatnapon még nagyon kevesen voltunk, mert a horvátok tudták, hogy bika szél van, és el sem jöttek Ivanecbe. Mi azért felmentünk a Ravna Gora új északi starthelyére, fáztunk egy kicsit az ordas szélben, aztán lejöttünk. Este az új Mystic 3 nevû bárba vittek minket Marioék, amit Varasdinban nyitott Mystic Mario és Jacques a két tulaj. A 3 bor két szóda kombináció megtette kellõ hatását...

Csütörtökre végre befutottak a horvát pilóták is, de így is nagyon kevesen, kb. 35-en voltunk. Ekkor már csendesült a szél, és az én általam kevésbé kedvelt Ivansica (ÉK) starthelyre mentünk fel. Hosszú oda az út és a katonai teherautókban majdnem megfulladtunk. Nem voltak felhõk, és sajna úgy írták ki Marioék a feladatot, hogy egybõl a síkságon kelljen átvágnunk, csak utána jöjjön a hegy melletti szakasz, így a teljes mezõny elvérzett a síkság felett. Míg a boly kezdetben a hegy fölött ki tudott tekerni, én start után egybõl besüllyedtem a lefutó gerincek közé, és nem is tudtam onnét kiemelkedni. Elõre siklottam, és akkor már szólt is Elek a rádióban, hogy leszállt. Tudtam, hogy ez vár rám is, kinéztem a hegy lábánál egy olyan helyet ahová épségben le tudom magam tenni - mivel elég neccesek a hegy lábánál lévõ leszállók - de az Úr küldött nekem a talajról egy jó kis liftet, amivel visszaküzdöttem magam nívó (starhely magassága) fölé. Mivel eközben elsodródtam, nem tudtam összefutni a bollyal így a fordulópont felé siklottam, amennyit tudtam, majd leszálltam. A csapatból Attesnek adta legjobban ez a nap, õ start után egybõl emelést kapott, kitekert a bollyal, és 2 km-rel többet siklott mint én amivel õ nagyon elõre én meg nagyon hátra kerültem.

Másnapra déli szél lett, de maradt a bepunnyadt anticiklonos idõ, így a Ravna Gora déli starthelyére mentünk fel. Kiírak egy hegyközeli cikk-cakk feladatot, de az elsõ fordulópontot megint kintebb rakták a völgybe, így sokakkal együtt én is elvéreztem a fordulótól visszafelé vezetõ úton. 1100m magasból jóformán csak a versenyernyõsök tudták megcsinálni a pontot, de aznap a 6km-es repülésemmel még én is a jobbak közt végeztem. Az érdekes a napban mégis az volt, hogy a fordulótól visszafelé szinte semmilyen leszálló nincsen, villanydrótok és szõlõkarók közt navigálva lehetett leszállni. Mindenkinek volt egy jó storryja, hogy hogyan sikerült neki megoldania ezt a korántsem egyszerû helyzetet. Valahogy azért mindenki megoldotta sérülés nélkül, és végülis ez a legfontosabb.

Harmadnap végre beindultak a felhõk, de a felszállítás akadozása miatt nem volt sok idõ a feladaton vacakolni, így az elõzõ napi feladatot írták ki megint. Ez egy 36,6 km-es feladat volt, de látszott, hogy az idõben sokkal több is benne van. Mivel az elõzõ napokon korán kikoppantam, és mivel nem néztem az eredményt, azt hittem jó hátul vagyok, így úgy döntöttem, hogy nem sietek, hanem lassan beûrhajózom a célba. Lényeg, hogy beérjek, tök mind1, mikor. Szokásosan Ferencz Pistivel toltuk együtt, akivel - mivel elég hasonló taktikával repül mint én - elég gyakran összefutunk a levegõbe az ilyen versenyeken. Késõbb még Attes is csatlakozott hozzánk, bár õ az élbolyból maradt vissza. Sokáig együtt haladtunk, majd Ferencz István meglépett tõlem, Attes pedig kicsit lemaradt, így egymás után értünk be a célba. Az utolsó forulópontnál találkoztam Ákos Zsúval, akinek kb. 2 km elõnye volt velem szemben: Ezt az elõnyt 7 másodpercre tudtam lefaragni, úgy, hogy õ 36km/h-t ment full gázon én meg 50km/h-t ;-)

Utolsó nap cirrusfelhõk úsztak be az égre, amik gyengítették a besugárzást, így nem volt olyan jó idõ mint elõzõ nap, de azért repülhetõ volt. Kínkeserves vergõdésekkel sikerült 24km-t repülnöm az 52km-es feladaton. Gyenge liftek voltak, amiket én tekergetni akartam, ahelyett, hogy magról magra úsztam volna a termikben. Semelyik magot nem igazán lehetett tekerni, és mivel én ezt erõltettem, mindenki letekert csúnyán. Ez a 24km nem számított annyira rossznak azon a napon, így kicsit megint feljebb sikerült csúsznom az eredménylistán.

Végül, mivel Losi Misi utolsó nap csak 2km-t dobott, Ferencz Pisti elöbb kikoppant mint én, Ákos Zsú és Misi Laci nem volt ott az összes versenynapon végülis elsõ lettem a magyarok között, összetettben pedig ötödik. Nem repültem valami jól, az elsõ két napi lerohadás elvette az önbizalmam, így nagyon lassan mentem szóval nem vagyok elégedett a teljesítményemmel viszont remek volt végre ismét együtt repülni a barátaimmal. Mivel sokan szerepeltünk jól, Ferencz Pisti Team Leaderünk átvehette a csapatnak járó aranyat, aminek mindannyian nagyon örültünk.